Amikor azt mondjuk „bicska”, a legtöbb embernek a híres svájci bicska jut eszébe, amiben mindenféle szúró-, vágó-, reszelőeszköz megtalálható. Mi van akkor, ha azt mondjuk „szegedi halbicska”? A következőkben szeretnénk bemutatni ezt a – mondhatni elfeledett – helyi értéket.
A szegedi késes ipar már a 18. században virágzott, céhszabadalmat pedig 1835-ben szereztek a késes mesterek. A céh egyik alapító tagja Sziráky Mátyás volt, akinek fia, József is űzte a mesterséget, formabontó alkotásaival pedig országos hírnévre tett szert. Az ő nevéhez köthető a hal formájú, gyöngyház nyelű halbicska vagy halas bicska.
A legendák szerint először Tisza Lajos megrendelésére készítette, majd egyre népszerűbb lett a szegedi írók és közéleti személyek körében, például Mikszáth Kálmánnak és Pósa Lajosnak is volt. Habár a halbicska az 1880-as évektől sorra nyerte a díjakat a különböző országos és nemzetközi kiállításokon, mégis megmaradt kisipari terméknek. A Kelemen utcai műhelyt sorra keresték fel a vásárlók, még külföldről is érkeztek megrendelések, a mester azonban nem akart sorozatgyártásba kezdeni, erről olvashatunk Tömörkény István, Bicskavásárlás című, 1887-es írásában is.
A halbicska gyöngyháznyéllel készült. A legnagyobb bicska nyele ívelt, felugró hal testét, a fényesre polírozott három „bakni” (rátét a markolaton) pedig a hal fejét, uszonyát és a farkát mintázza. A kisebb méretű halbicskák nyele egyenes, a nyél végén elhelyezkedő két „bakni” fej- illetve farok formájú. A szegedi mesterek készítettek egészen kicsi, óraláncon hordható halbicskákat is, amelyeket elsősorban ékszerként viselt a tulajdonos.
Ez a különleges bicskafajta az 1800-as évek végén vált a dél-alföldi férfiak kelléktárának presztízs darabjává, ma pedig a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni.
Forrás
https://www.neprajz.hu/gyujtemenyek/a-honap-mutargya/a-szegedi-halasbicska.html
http://csongrad-megye.hu/site/index.php?option=com_content&view=article&id=286&Itemid=576&ertekid=313
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/iii-kezmuvesseg-25ED/a-falu-es-mezovaros-ellatasaban-jelentos-kezmuvesseg-nyersanyag-eloallito-es-feldolgozo-munkaja-2726/femmuvesseg-28E2/kesesek-koszorusok-296E/
http://www.bicska.hu/ajanlo/dolgozatok/magyar-bicskakultura/
Kép forrása:
https://www.neprajz.hu/gyujtemenyek/a-honap-mutargya/a-szegedi-halasbicska.html
![Share on Facebook facebook](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)