Szegedre csalogató
„Szeged szebb lesz mint volt” – olvasható a Városházán, amelyet a szegedi Nagyárvíz után mondott Ferenc József. A jelenlegi helyzetben is elmondható, hogy Szeged újjá fog éledni, hiszen a város számos lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra. Ideje egy kicsit kimozdulni, és biztonságban, a szabadban tölteni egy kis időt.
Novotel Szeged****
A Novotel Szeged Hotel a hangulatos város legszebb részén, a Tisza partján található.
Helyi közlekedés
Szeged fejlett és jól szervezett közösségi közlekedési infrastruktúrával rendelkezik.
Mi lesz veled turizmus?
A COVID-19 WHO által világjárvánnyá való kinyilvánítása, és a fertőzöttek számának rohamos növekedése következtében milliók életformája borult fel egyik-napról a másikra, és ez számos gazdasági ágazatra nyomta rá a bélyegét. Jogosan tevődik fel a kérdés, hogy vajon így mi lesz a turizmussal?
Dömötör-torony
A Dóm téren áll a város legrégibb műemléke a Dömötör-torony.
A 4. században élt Szaloniki Szent Demeter vértanú tiszteletére emelt templom maradványát a szegediek Dömötör-toronyként emlegetik.
Szegedi Nemzeti Színház
A romjaiból életre keltett város egyik legszebb eklektikus-neobarokk épülete az 1883-ban megnyitott teátrum.
Szegedi Hadipark
Szegeden Mária Terézia kora óta mindig jelen voltak a katonai alakulatok, laktanyák, de mára már sajnos szegeden nincs egy működő alakulat sem.
Így szegeden a fiatalok és a felnövekvő nemzedékek, turisták nem láthatják a katonai élet szépségeit testközelből.
Füvészkerti élmények
A Füvészkert is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, akik mintegy 17 hektáros területen keresztül gyönyörködhetnek a természet nyújtotta szépségekben. A természet csodás tavaszi színekben pompázik, májusban nyílnak a pünkösdi rózsák és a murvafürt (Bougainvillea) is. Egyelőre csak a szabadtéri szekció látogatható, az üvegházak zárva tartanak.
Kínai Nagy Fal Étterem
2000-ben nyílt meg a kellemes távol-keleti légkört biztosító, egzotikus hatású étterem. A kínai konyha fogásait és különleges vegetáriánus ételeket kínálnak.