Koncerttermek

Korzó Zeneház H-6720 Szeged, Széchenyi tér 9. (Bejárat a Fekete Sas utca felől.) T...

Dorozsmai Tájház és a nagygazdaház

Szeged látnivalói közé tartozik a Dorozsmai Tájház és a nagygazdaház is. Szeged-Kiskundorozsmán egy hely, ahol eredeti környezetben, egy széles kapunyitással megtekinthetik a település népi és a „polgárias” jellegű tárgyi, szellemi kultúráját.  

Orient café & tea

A 20-as 30-as évek hangulatát idéző belvárosi kis kávézó

Városnézés kisvonattal

A 45 perces menetidő alatt lehetőség nyílik több nyelven megismerni Szeged városának legfontosabb épületeit, utcáit, tereit, látnivalóit és történelmét.

Olga Apartman

Szegeden, az Aquapolis Napfényfürdő élményfürdőtől mintegy 150 m-re elhelyezkedő Olga Apartman várja kedves vendégeit.

Odessza (Ukrajna)

Megállapodás aláírása: 1957.

Szeged Szépségei – Kapuk, rácsok, kilincsek

Szombati sétánk során a ma már alig azonosítható polgárházak kapuit, felülvilágító ablakait nézzük meg, melyek kivétel nélkül a „legnagyobbak” remekbe szabott alkotásai. A monogramok mögött családok, sorsok rejtőznek; róluk is szó lesz.

Móra Ferenc Kollégium

A Móra Ferenc Szakkollégium a Szegedi Tudományegyetem kollégiuma, 2013 decembere óta minősített szakkollégium.

Szeged Pláza

„A Szeged Plaza az első bevásárlóközpont Szegeden!
-Híd a város és természet között
-Híd a nyüzsgés és nyugalom között
-Út a természethez, szórakozáshoz
-Út a pihenéshez, kikapcsolódáshoz

Vadasparki kalandozások

Szeged szívétől 2,5 km-re található a Szegedi Vadaspark, amely 45 hektárnyi erdős területen nyújt egész napos kikapcsolódást a látogatók számára.